A Boulderonok kora

Üdvözlünk, kedves Vendég!
Eme kis ablak bezárása után nézz körül nálunk! Amennyiben világunk elnyerte tetszésed és játszanál, jelentkezz be, vagy regisztrálj!

FIGYELEM!!!
FELHASZNÁLÓNEVED FOGOD KARAKTERED NEVEKÉNT IS HASZNÁLNI, KÉRLEK VILÁGUNKBA ILLŐT VÁLASSZ, AMI VEZETÉK ÉS UTÓNÉVBŐL ÁLL!



A nem megfelelő regisztrációkat
24 ÓRÁN BELÜL töröljük minden felszólítás nélkül:
pl. suzi88, döglöttkutya, Darkeyes, Hitler és Andika.

A Boulderonok kora

Fórum RPG - Online, fórum alapú szerepjáték


 
HomeFórum kezdőlapRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Legendák helye...

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Hesrya Wilynn
Adminisztrátor
Adminisztrátor
avatar


TémanyitásTárgy: Legendák helye...   Pént. Feb. 20 2009, 03:36

Itt vannak azok a tekercsek, levéltöredékek és írásos dokumentumok, amelyek a vidék titokzatos népével, a boulderonokkal kapcsolatosak, vagy valamilyen helyi legendát zárnak magukba. Taithor Rironis, a remete krónikás őrzi mindezeket, s mutatja meg néktek, kedves kalandorok.

Jól vigyázzatok, e legendák zöme nem csupán legenda, hanem a sötét valóság!


~~~oOo~~~

_________________
"Végül nem azt szeretjük amire vágyunk, hanem magát a vágyat!"


A hozzászólást Hesrya Wilynn összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Márc. 30 2009, 08:32-kor.
Vissza az elejére Go down
Tom Swift
Adminisztrátor
Adminisztrátor
avatar

Faj : Vámpír
Mágia szint : 5.

TémanyitásTárgy: Re: Legendák helye...   Pént. Márc. 13 2009, 04:14

~~~oOo~~~
A Boulderon-tekercsek
Első tekercs


Te..., a mindenre elszánt kalandozó, aki versenyt akar kacagni a halál foghíjas vigyorával, nem érdekelve, hogy ki és mikor hullik el esetleg mellőled a busás kincsek reményében...
Igen, te...
Amikor ezen soraimat olvasod, én már nem élek. Nem áltatom magam hiú reményekbe, hogy amint a tudomásukra jut, élni hagynak majd eme tudás birtokában. ŐK nem olyanok. De nem ám!

Azonban, ha ezen soraimat olvasod..., akkor talán van egy hangyának is kevéske morzsányi esélye annak, hogy emlékeim, és eme pergamen börtönébe zárt szavaim mégis túlélnek engem. Mert akkor ez azt jelenti, hogy sikerült biztonságos helyre tennem, mielőtt még örökre eltűnök, vagy még annál is rosszabb sors vár rám. Mert tudod..., ŐK nem fognak életben hagyni, mert tudják, hogy tudok valamit, legyen az bármilyen kevéske is. És nem tudom, hogy árthatnék-e eme tudással vagy sem... de abban biztos vagyok, hogy a halál nemsoká látogatást fog tenni nálam. Épp ezért gyorsan kell írnom, nem foglalkoznom a sorvadásnak indult ízületeim elégedetlenkedésével. Hamarosan már a tollat sem fogom tudni a tintába mártani.Pedig csupán egy hónap telt el azóta....

Mesélek egy kicsit neked...Vagy tudod mit? Inkább nem. Nem akarom, hogy rád is ez a sors várjon eme lélekvesztett helyen, ami rám is. Nem mondok el mindent, amit tudok, csak morzsákat, és ha elég okos vagy, akkor csak legyintesz, amikor a végére érsz, és azt mondod egy haldokló öreg utolsó tollvonásai... Ha azonban mégis botor vagy, akkor lelked rajtam..., és az enyém is... És ha egyszer mégis arra adod a fejed, hogy folytasd, vagy ne adj isten befejezd, amit mi elkezdtünk..., akkor ne egyedül tedd..., mert akkor jobb, ha egyből megásod a sírt és belefekszel, mintsem megvárod, hogy Ők végezzenek veled!

Emlékszem, amikor útra keltünk... mind a 6-an fiatalok voltunk, erősek és egészségesek... mégis mennyire botor módon ostobák... Azt hittük - és mennyivel jobban jártunk volna - hogy ez az egész nem más, mint egy ostoba mende-monda, amivel az engedetlen lurkókat ijesztgetik a felnőttek. De mégis azt hittük, hogy majd mi... majd mi kifordítjuk a világot is a négy sarkából és nem állíthat meg semmi és senki sem! Tévedtünk. Összeszedtünk minden kis morzsát, minden történetet meghallgattunk és minden időnket poros és áporodott helyeken töltöttük, még foszlósabb és büdösebb feljegyzéseket olvasgatva megtudtuk, hogy talán az, amiről suttogva is alig mernek beszélni az emberek..., és szerintem más létformák is..., megvolt a lehetősége annak, hogy mindez igaz! Összeszedtünk mindent, ami egy ilyen messzi és veszélyes útra kellett. Ha nem ez lett volna a tervünk, ami..., akkor talán a világ minden szegletét képesek lettünk volna meghódítani, csak azt, ahová tartottunk, nem.

Érzem kevés az időm és sietnem kell..., karom sem bírja már soká és szívem is úgy zihál, mint akkor és ott...na de nem rohanok ennyire...

Amikor az út úgy harmadánál járhattunk, a csapatunk néhány tagján különös és sosem látott kórok kezdték felütni a fejüket. Akit ez egyelőre mégis elkerült, az a szerencsének, vagy a hihetetlenül szívós szervezetének tudta be a dolgot. Aztán amint haladtunk, a dolgok meredeken egyre rosszabbak lettek... Trükkös és aljas csapdák tömkelege..., hatalmas hordákban támadó rovarok..., megvadult állatok és egyéb teremtmények..., az idő is ellenünk fordulni látszott, mivel a közelünkben egyre sűrűbben lecsapó villámok száma lassan olyan méreteket öltött, hogy az elménk lassan már kezdte felmondani a szolgálatot.

Aztán amikor átléptünk a "határt", hirtelen mindez és minden más zavaró tényező megszűnt!Elmaradtak a csapások, és minden jobbra fordulni látszott... Az ég még mindig feketén hömpölygött felettünk és kavargott, mintha meg akarna nyílni, de nem csupán felettünk, hanem az egész terület felett...

Aztán a semmiből, és szó szerint a semmiből megjelent Ő!

Fekete köpenye egészen a földig leért, és alakja olyan robosztus volt, hogy a csapat fizikumra legerősebb tagjai is elbújhattak volna mellette. Azonban a kezében tartott és vörös-zölden villódzó, sárkányfejet formázó botjából ítélve mégis varázshasználó volt! Mi a riadalomtól és a meglepődöttségtől meg sem tudtunk szólni, Ő meg csak állt és nézett minket a csuklyája rejtekéből...majd sírontúli, mély hangon megszólalt:

"-Ki(k) itt belép(sz)tek, hagyjatok fel minden reménnyel....!A Halál elérkezett, már köztetek jár...olyan hatalom birtokában, amiről ti szánalmas halandók soha még csak álmodni sem mernétek...."

Idáig jutott a mondanivalójában, amikor a 2 harcos már rá is rontott, illetve legalább 4 vessző szállt felé a mögöttem lévő íjász íjából és a tolvajunk ismétlő íjpuskájából együttesen, a varázshasználó ajkait pedig tiltott igék szaggatták fel.... Azonban mára már mind rég halottak, és én is csak azért élek..., mert Ő úgy döntött nem öl meg..., mivel a félelem annyira megdermesztette tagjaim, hogy képtelen voltam megmozdulni és segíteni a társaimnak. Egyedül talán ez odázhatta el a végzetemet, és azt a kicsi időt, amit szabott nekem...de érzem..., ma éjjel le fog járni az egy hónap, és el fog jönni értem is... És ha beszéltem volna ezekről, akkor még hamarébb...., de talán amiért nem beszélek, hanem írok ezeket..., talán ez még fennmarad... és be tudom fejezni....

De hol is tartottam? Jah igen..., a csata...

Nem volt hosszú, és már azelőtt véget ért, hogy egyáltalán elkezdtük volna... A lövedékek elsuhantak a feje mellett (!!), pedig az összesnek találnia kellett volna..., és a két fegyverforgató... akik talán korunk legjobb ikerharcosai voltak, támadásuk sosem tévesztett még célt..., most azonban csak az üres levegőt döfték halálra! Az idegen már a fejünk felett volt a levegőben, és olyan szavakat mormolt, amit eddig még sosem hallottam. Amint leért a földre - olyan 5 méterrel távolabb mint volt, - a harcosok újra támadtak, és a vesszők is újra suhantak, magukban hordozva a halált.

És minden talált!

A két kard minden gond nélkül hatolt át az alak hatalmas testén és bukkant ki a túloldalon, illetve a vesszők is becsapódtak széles mellkasába. És az alak, még a mai napig meg mernék rá esküdni..., elmosolyodott! Megragadta kezeivel a harcosok kezét, amivel a testébe mélyesztették a fegyvert, és kezei zölden felizzottak.

Igen! Jól olvasod... Kezeivel... Ugyanis a botja már nem volt a kezével, hanem előtte lebegett!

Aztán a két testvér egyszerűen összeesett, és nem mozdultak meg többé. Majd Az kinyújtotta kezét az ég felé, és a villám lecsapott, egyenesen bele a tenyerébe! Azonban nem halt meg, hanem onnan továbbpattant, egyenesen a mögöttem lévők felé. Az íjász és a tolvaj egyetlen hang nélkül omlottak hamuvá, és a szél, amely hirtelen feltámadt elfújta nyomaikat, majd el is ült szinte azonnal... A mágusunk azonban még élt... valami magmaszínnel villódzott körülötte és nyelte el a csapást. Ajkai egy újabb réges rég elfeledett és tiltott igéket formáltak, és mindkét kezét az ég felé nyújtotta. Talán meg akarta ismételni azt, amit Ő tett. Azonban a várt hatás elmaradt. Nem történt egész egyszerűen semmi. Láttam az arcán a döbbenetet, hogy ennek nagyon nem így kellett volna történnie... majd visszapillantva a Másik felé láttam, hogy igen..., mintha már mosolygott volna a csuklya alatt. Intett a kezével, mire az ég hatalmasat dördült, és a varázslóba olyan erejű villámcsapás vágott, hogy még én is szint összeégtem, pedig méterekre voltam tőle...

Ami ezután történt..., egyszerre érthetetlen és hihetetlen...újra a kezébe vette a botját, és csak állt. Hallottam a hangját a fejemben, és azt mondta:

"-Életben hagylak, mert gyáva vagy...1 hónapot kapsz ebben a létben és tudatban, aztán elmegyek érteD, és elpusztítalak..., addig élj.

De ha bárkinek beszélni akarnál, meghalsz... szíveden egy pecsét van, ami ha a szádat elhagyják eme dolgok, azonnal végez veled egy szívroham...!"
Ezután sarkon fordult, és elindult visszafelé... amerre mi is mentünk volna eredetileg... nem foglalkozott velem tovább.

De érzem... lassan ideje lezárnom a sorokat..., hiszen ezt még el kell rejtenem, és már csupán 1 óra van éjfélig...Remélem nem leli meg ezt... soha.

_________________
Ez nem az az este... és nem az a lány...
Vissza az elejére Go down
 
Legendák helye...
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Legendák nyomában 2. rész: Gyógyír a halhatatlanságra
» Legendás Fegyverek
» Gepárdok kódexe
» [Event] A legendás küldetés!
» Jester és Shadow búvóhelye

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
A Boulderonok kora  :: Információk :: A Boulderonok világa-
Ugrás: